Előszó

Előszó

Ott állni és nézni, ahogy a koporsót a földbe engedték, leírhatatlanul kínzó érzés volt. Nem is tudom, mi csalt könnyeket a szemembe. A legjobb barátnőm halála vagy a tömeg nyomasztóan fájdalmas kifejezése. Voltak köztük olyanok, akiket sohase láttam, mégis ott voltak, hoztak virágot, pedig nem kértük, hogy ezt tegyék, de azért örültünk a gesztusnak.
Mi öten csak álltunk a tátongó sötét lyuk előtt, majd mindannyian a markunkba vetünk egy kis földet és Nicollal együtt elengedtük.
Lassan könnyeink kitörtek  könnycsatornánkból, és mint egy háborgó folyó, utat törtek.
A fájdalom pokolian marta  lelkünket, a földön ülve támaszkodtunk egymás vállához, megnyugvást keresve. Egyik pillanatban még ott volt és mosolygott, s most már többet nem tudja ezt megtenni, mert halott teljes egészében.
Ígérjük, felállunk, letöröljük könnyeinket és megöljük a gyilkosodat, mert tudjuk, hogy sose ölted volna meg önmagad. - szeretettel, akiktől elmentél.